Christoper Paolini, az Eragon című regény írója a vele készült interjúban megvallotta, hogy a világsiker után is takarít és mosogat.
Az Eragon és az Eldest című fantasy-sikerkönyvek írója, Christopher Paolini koraérett magántanulóként kezdte el megírni trilógiáját, melynek az „Örökség” címet adta. Az Eragon, amely először magánkiadásban jelent meg, pillanatok alatt nagy szám lett, és a történet folytatása, ami augusztusban került a tengerentúli könyvesboltokba, még mindig szerepel a New York Times bestseller-listáján. Közben már folynak az Eragon című film előkészületei. A főbb szerepekben Jeremy Irons és John Malkovich is láthatóak lesznek.
Ekkora siker bárkinek a fejébe szállna, ám Paolini, aki 22 éves korára gazdag és népszerű lett, még mindig Montanaban él a szüleivel, és ugyanúgy elmosogat evés után, mint korábban.
BB: Az Eragont 15 évesen kezdted el írni. Most, hét évvel később, hogyan látod? Lenne bármi is, amit máshogy csinálnál?
CP: Nem aggódnék ennyit. Volt már egypár fiatal író, nem vagyunk teljesen ismeretlen „faj”, de olyan tényleg nem nagyon futott be, akire felnézhettem volna, és azt mondhattam volna, hát igen, ő megcsinálta, én is meg tudom csinálni! Úgyhogy nem igazán tudtam, nem csak időpocséklás-e az egész.
Ráadásul ott volt az anyagi nyomás, hiszen a családom segített kiadni a könyvet, méghozzá a farmra felvett jelzálogból. Ha az Eragonnak csak néhány hónappal többe tellett volna, hogy nyereséget kezdjen el hozni, akkor el kellett volna adnunk a házat, be kellett volna költöznünk a városba, és munkába kellett volna állnunk.
Eszembe jut, ahogy a kisbuszunk csomagtartójánál szobrozok egy hóvihar kellős közepén egy Bozeman nevű montanai kisvárosban, középkori kosztümben, és már csak azért is boldogan telik minden egyes napom, hogy tudom, nem kell többé ilyesmit tennem.
BB: A fiatalon átélt siker veszélyes dolog. Hogyan tudsz a „földön maradni”?
CP: A szüleim nagyon ügyesen távol tartják ezt az egészet az otthonunktól. Még mindig kell mosogatnom, padlót súrolnom és így tovább. Ez így van jól. Nem akarok túlságosan hozzászokni a nagyszabású eseményekhez és az engem övező figyelemhez, mert ez nem természetes, nem jó.
BB: Hogyan fejlődik a trilógia története egyik könyvtől a másikig?
CP: Amikor belekezdtem az Eragonba, az volt a célom, hogy fogjam az összes kedvenc fantasy-összetevőt, meg aztán a saját ötleteimet, és egy jellegzetesen a felnőtté válásról szóló fantasytörténetté gyúrjam őket, olyanná, amilyet olvasni akartam. A második részben arra törekedtem, hogy felhasználjam mindazt a tudást, amit az első könyv írásakor megszereztem, és próbáltam kiszélesíteni a szereplő jellemét és a regény világát. Például Eragonon kívül egy csomó más szereplőre is kitérek, amit előtte nem tettem. És hát maga a történet is sokkal bonyolultabb.
BB: Hogyan találtad ki ezt a sok nevet? A Hadarac-sivatag például utalás a Kwisatz Haderachra Frank Herbert Dűnéjéből?
CP: Nem tudatos, de mindenképp csodálaton alapuló összefüggés. Nagy Dűne-rajongó vagyok. Sokszor megtörtént, hogy azt hittem, sikerült egy tökéletesen eredeti és egyedi nevet kitalálnom, de aztán rá kellett jönnöm, hogy valaki, valahol már használta őket. Így volt ez egy nagyon fontos névvel is az első kötetben, ami csak az egyik, majdnem végleges változat ellenőrzésekor derült ki. Azóta minden kitalált nevet jól leellenőrzök a Google-ön, mielőtt beletenném a könyvbe.
BB: A harmadik rész már teljesen meg van tervezve?
CP: Igen. Mielőtt nekiálltam az Eragonnak, egy egész hónapot töltöttem azzal, hogy kiterveltem a trilógiát az elejétől a végéig. Úgy látom, ez megkímél attól, hogy menet közben leblokkoljak. Ha úgy ülök le a gép elé, hogy nem tudom, mi fog következni, akkor csak bámulom a képernyőn a kurzort, és nem jön semmi. Majdnem olyan ez, mint a zene. Először kigondolod a zeneművet, aztán már koncentrálhatsz arra, hogy miként tudnád a legcsodálatosabban eljátszani. Előadás közben elég nehéz zenét szerezni.
BB: Mennyire vagy benne a film munkálataiban?
CP: Részt vettem a forgatókönyv írásában, de a végleges változatot nem láttam. Mint minden adaptációnál, itt is mások értelmezéséről, interpretációjáról van szó, úgyhogy nincs mit tenni, csak ülni, várni, és azt remélni, hogy a lehető legjobban alakul minden. Habár a főszerepekre nagyszerű színészeket szerződtettek, ami elég biztató.
BB: Szereted a filmeket?
CP: Az egész családom szereti őket. Igazi moziőrültek vagyunk! Minden este megnézünk valamit vacsora mellett. Azért szoktunk rá erre, mert Paradise Valleyben, ahol felnőttünk, nem tudunk tévéadást fogni, szóval a szüleinktől ugyanolyan nevelést kaptunk filmekből, mint irodalomból vagy zenéből.
BB: Néha úgy tűnik, hogy olyan jó gyerek vagy, hogy az nem lehet igaz. Van sötét, rejtegetnivaló titkod?
CP: Hát, néha elég morcos tudok lenni, főleg, ha nem alszom eleget, ami a sorozatos könyvbemutatókat eléggé megnehezíti... Nem is tudom. Azt hiszem, a nővéremmel kéne beszélnetek, ő majd beszámol minden piszkos részletről.
Az interjú eredetileg a The Baxter Bulletin december 29-i számában jelent meg.
Kapcsolódási pontok:
http://eragon.hu
http://www.europakiado.hu/
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
