Christoper Paolini, az Eragon című regény írója a vele készült interjúban megvallotta, hogy a világsiker után is takarít és mosogat.

Az Eragon és az Eldest című fantasy-sikerkönyvek írója, Christopher Paolini koraérett magántanulóként kezdte el megírni trilógiáját, melynek az „Örökség” címet adta. Az Eragon, amely először magánkiadásban jelent meg, pillanatok alatt nagy szám lett, és a történet folytatása, ami augusztusban került a tengerentúli könyvesboltokba, még mindig szerepel a New York Times bestseller-listáján. Közben már folynak az Eragon című film előkészületei. A főbb szerepekben Jeremy Irons és John Malkovich is láthatóak lesznek.

Ekkora siker bárkinek a fejébe szállna, ám Paolini, aki 22 éves korára gazdag és népszerű lett, még mindig Montanaban él a szüleivel, és ugyanúgy elmosogat evés után, mint korábban.

BB: Az Eragont 15 évesen kezdted el írni. Most, hét évvel később, hogyan látod? Lenne bármi is, amit máshogy csinálnál?

CP: Nem aggódnék ennyit. Volt már egypár fiatal író, nem vagyunk teljesen ismeretlen „faj”, de olyan tényleg nem nagyon futott be, akire felnézhettem volna, és azt mondhattam volna, hát igen, ő megcsinálta, én is meg tudom csinálni! Úgyhogy nem igazán tudtam, nem csak időpocséklás-e az egész.

Ráadásul ott volt az anyagi nyomás, hiszen a családom segített kiadni a könyvet, méghozzá a farmra felvett jelzálogból. Ha az Eragonnak csak néhány hónappal többe tellett volna, hogy nyereséget kezdjen el hozni, akkor el kellett volna adnunk a házat, be kellett volna költöznünk a városba, és munkába kellett volna állnunk.

Eszembe jut, ahogy a kisbuszunk csomagtartójánál szobrozok egy hóvihar kellős közepén egy Bozeman nevű montanai kisvárosban, középkori kosztümben, és már csak azért is boldogan telik minden egyes napom, hogy tudom, nem kell többé ilyesmit tennem.

BB: A fiatalon átélt siker veszélyes dolog. Hogyan tudsz a „földön maradni”?

CP: A szüleim nagyon ügyesen távol tartják ezt az egészet az otthonunktól. Még mindig kell mosogatnom, padlót súrolnom és így tovább. Ez így van jól. Nem akarok túlságosan hozzászokni a nagyszabású eseményekhez és az engem övező figyelemhez, mert ez nem természetes, nem jó.

BB: Hogyan fejlődik a trilógia története egyik könyvtől a másikig?

CP: Amikor belekezdtem az Eragonba, az volt a célom, hogy fogjam az összes kedvenc fantasy-összetevőt, meg aztán a saját ötleteimet, és egy jellegzetesen a felnőtté válásról szóló fantasytörténetté gyúrjam őket, olyanná, amilyet olvasni akartam. A második részben arra törekedtem, hogy felhasználjam mindazt a tudást, amit az első könyv írásakor megszereztem, és próbáltam kiszélesíteni a szereplő jellemét és a regény világát. Például Eragonon kívül egy csomó más szereplőre is kitérek, amit előtte nem tettem. És hát maga a történet is sokkal bonyolultabb.