Repülés közben Leia végignézett magán. A ruhái szakadtak, rongyosak voltak a hosszú út után.

- Első benyomás…- fintorgott.

- Ne kényeskedj.

- Nem kényeskedem! De mégis, szerinted mit fognak látni, ha meglátnak így?! Jobban hasonlítok egy koldushoz, mint egy Lovashoz!

- Nem tudom…

A lány sóhajtott, majd inkább lefelé nézegetett. Már a távolban látta Surdát, mikor egy lovagló alakot vett észre alattuk. Az alak megállt, majd integetni kezdett, legalább is ő így látta.

- Eragon…- szólította meg a fiút gondolatban.

- Tessék?

- Lent…Áll egy ember…És teljesen olyan, mintha nekünk integetne…

Figyelte, ahogy a fiú lenéz.

- Ez Angela! Szálljunk le!

- Rendben.

Leszálltak.

- Na végre, azt hittem leesnek a karjaim…- mormogta a nő, de nem tűnt barátságtalannak.

Felcsillant a szeme, mikor meglátta Isabellát.

- Üdvözöllek, Leia és Isabella! Angela vagyok, a boszorkány.

Lia biccentett.

- Hogy kerülsz ide? – kérdezte Eragon.

- Nasuda úrnőnek távozásotok után jutott eszébe, hogy talán Leia ruhái nincsenek a legjobb minőségben, és nem lenne jó, ha rongyos ruhában jelenne meg…Ezért megkért, mivel úgyis erre jöttem volna, hogy hozzak el magammal néhány ruhát, és ha találkozom veletek, adjam át őket…- magyarázta Angela.

- És mi dolgod errefelé? – kíváncsiskodott Eragon.

- Az az én dolgom…Most a ruhákkal foglalkozzunk…- vett elő Angela néhány ruhát a csomagjából.

- De hol öltözik át? – nézett körül Eragon a pusztában.

- Isabella betakar a szárnyaival. – válaszolt Leia, miután konzultált Isabellával.

Így is tettek, és szerencsére a ruhák közül egy tökéletesen ráillett Leia alakjára. A hajával is tudott mit kezdeni, így mikor kilépett, teljesen máshogy nézett ki.

Ez a ruha, mivel finoman követte alakját, sokkal jobban kihangsúlyozta a lány karcsúságát. Sokkal üdébbnek, és szebbnek nézett ki, és az volt benne a legszebb, hogy fogalma sem volt róla, milyen jól néz ki.

- Jól van. Ideje mennetek. – csapta össze a kezét Angela.

- Majd találkozunk. – köszönt el Eragon.

Leia is meghajtotta a fejét. Ekkor a nyeregről leugrott egy macska, ami eddig csak ott felejtett szőrmedarabnak tűnt, amíg meg nem mozdult. Végignézte Leiát.

- Így már jobban hasonlítasz egy Sárkánylovasra.

- Mi?

- Így már jobban hasonlítasz egy Sárkánylovasra.

- Te…váltott macska vagy? Egy könyvben olvastam rólatok…

- Igen…

- Hogy hívnak?

- Hívj Solembumnak.

- Üdvözöllek.

- Én is. – szólt közbe Isabella.

- Ideje mennetek…- köszönt el Solembum.

Odasétált Leiához, és hagyta, hogy a lány megsimogassam, majd Isabella lábához is hozzádörgölődzött, végül elsétált, vissza Angelához.

- Veletek is beszélt. – szólalt meg a boszorkány.

Leia és Isabella bólintott.

- El ne feledjem, jósolni kell nektek, ha akarjátok…De most már menjetek!

Nem szóltak, csak felkapaszkodtak a sárkányokra, és elrepültek.

Surdában ünneplő tömeg várta őket. Leia és Isabella megfogadták Eragonék tanácsait, kik számoltak ezzel a lehetőséggel, és méltóságteljesen vonultak végig, Leia csak egy-egy intésre emelte fel a kezét.

Lassan megérkeztek ahhoz a szobához, ahol Nasuda és Arya várták őket. Ide már nem követték őket az emberek. Mindketten leszökkentek a sárkányokról, igaz, ez Leiának kissé nehezebben ment. Bementek.

Az asztal mellett állt Nasuda és Arya. Mindkettejük szeme a belépő Leiára és Isabellára szegeződött.

Leia tünde üdvözléssel köszöntötte Aryát, majd Nasuda előtt is meghajtotta a fejét. Természetesen mindketten üdvözölték őt is, majd Isabella következett. Aryával az elméjükön keresztül beszélt, míg Nasudának az üdvözletet lovasa tolmácsolta.

Ezek után Leia részletesen elmesélt mindent, mivel Eragon, mikor megjött, csak nagyjából számolt be a dolgokról. Később az erőviszonyokat taglalták, de abban megegyeztek, Leiának Ellesmérába kell mennie, hogy tanulhasson, és mivel Eragon és Saphira is vissza akartak menni, kézenfekvő volt, hogy együtt utaznak majd. Méghozzá hamar.

Ezzel váltak el, majd Eragon megmutatta Leiának, hol fog aludni, Saphira pedig felajánlotta Isabellának, aludhat ott, ahol ő, mivel a sárkányok nem fértek be a szobába.

- Jó éjt…- köszönt el a lány.

- Neked is…

Szótlanul figyelte, ahogy sárkány eltűnik a levegőben, majd végül észbekapott, és Eragontól is elköszönt.

A szobába belépve megmosta az arcát a mosdótálban, majd hamar lefeküdt.

- Végre ágyban aludhatok…

Végre, annyi kaland után eljutott Surdába…Azért, hogy újra a kalandok szárnyán szálljon…Hiszen ez csak a kezdet…

Ezekkel a gondolatokkal aludt el. Egy hétig maradtak még Surdában, majd utána útnak indultak. Leia érdeklődve figyelte a tájat Isabella hátáról. Sosem látott még ennyi homokot egyszerre, és nem tudott betelni a látvánnyal…

Eközben, sok-sok mérföldekre tőlük, Murtagh sietett végig egy folyosón. A megmaradt urgalok, amik túlélték a találkozást Eragonékkal, épségben érkezhettek Dras Leonaba, ugyanis onnan érkezett meg egy futár, meglehetősen sietve. Belépett a trónterembe.

Galbatorix trónusán ülve fogadta.

- Nem szóltál róla. – jegyezte meg, túl nyugodt hangon.

- Miről? – tettette Murtagh az ostobát, holott úgy vélte, tudja, mire, vagyis kire…illetve kikre céloz a király.

Tövis mellette állt, egy apró pillantásért nézett csak rá, már tudta, mit akar. Igyekszik megint még jobban feldühíteni a királyt…Bár ez mindig egy dologgal járt…

- Miről is…- szólalt meg elgondolkozva a király, majd ahogy Murtaghra pillantott, annak testébe ezernyi fájdalomszikra jelent meg, lassú, de gyötrelmes kínokat biztosítva.

A fiú térdre esett. Tövis rámordult a királyra, de a következő pillanatban már fájdalmában üvöltött fel, a fájdalom őt is elérte.

- Talán az új Lovasról! – kiáltott fel a király, és most ki lehetett érezni a dühöt a hangjából.

- Ja…az…Csak…elfelejtettem…- nyögte Murtagh, mire a válasz újabb adag fájdalom volt.

- Biztosan…- váltott újra csevegő hangjára a király.

- Kellenek nekem…Mindketten…- folytatta – De ezúttal nem csak ti mentek…Az öcsédet sem tudtátok elhozni…itt pedig vele és a másik Lovassal is harcolnotok kell…

A kínok végre elmúltak. Murtagh feltápászkodott, igyekezett nem tudomást venni enyhén remegő izmairól.

- Ki jön velünk? – kérdezte, miközben igyekezett közönyös arcot vágni, holott nagyon érdekelte, kit szemelt ki a király.

- Ha valami gyenge ember, félreállítom, és úgy nem kell elhoznunk őket…

Ekkor kinyílt az ajtó, és egy csuklyás alak lépett be. Odasétált melléjük, majd lehúzta csuklyáját. Tövis felmordult. Egy Árny állt mellettük.

- Ő kísér el titeket.

- Azt hiszem, át kell gondolni az előbbi terved…- szólalt meg Tövis szárazon.