Másnap Angela megismerkedett Quoren családjával. Körbeülték a nagy, kockás abrosszal leterített konyhaasztalt, és Quoren sorra mindenkit bemutatott.
-A feleségemmel, Narviával már tegnap találkoztál. De most nézzétek meg egymást alaposabban –szólította fel őket mosolyogva.
Narvia terebélyes asszony volt, meghatározhatatlan színű haját szoros kontyba csavarva hordta. Kissé gőgös fejtartással üdvözölte Angelát, de alapjában véve kedves nőnek tűnt. A férj büszkén mutogatta csemetéit:
-Ő a legkisebb lány, Laetia, a fiú Gerka, két hét múlva lesz nyolc éves, és legnagyobb lányom, Arkani. A hétszázát! Arkani, nem megmondtam már, hogy ne rágd a körmöd?!
A tizenegy év körüli lányka pirulva kapta ki ujját a szájából, és a háta mögé rejtette.
Angela bizalomgerjesztő mosolyt vetett feléjük. Mivel tegnap látta, hogy Narviára nem tett túl jó benyomást, próbálta magát rendbehozni, haját kiegyenesítette némi víz segítségével, és az asszony máris elnézőbben tekint rá.
-Angela drágám, vegyél csak a zsemléből. Friss, még meleg, ma reggel sütötték. Munkát keresni jöttél?
-Tulajdonképpen igen. Untam a kis falut, szerettem volna emberekkel találkozni.
Ez nem volt egészen igaz, imádta az erdei életet, de azért kíváncsi volt, hogy élnek mások.
-És miféle munkára gondoltál? Persze, vegyél csak a vajból. Mert én arra gondoltam ,hogy felfogadnálak nevelőnőnek. Nem lesz sok dolgod, csak a drágáimra felügyelni és tanítgatni őket-vetett egy gyöngéd pillantást falatozó gyermekeire.
-Ez nagyszerű! Imádom a gyerekeket! Köszönettel elfogadom az ajánlatot, Narvia néni, még csak nem is gondoltam ,hogy ekkora szerencse érhet.
Ezután azzal telt a délelőttje, hogy a három gyereknek mesélt. Beszélt a konyhakerti növényekről, pillangókról, bogarakról és minden egyébről. Mikor megebédeltek, Gerkát és Arkanit sétálni vitte. Hagyta, hogy a gyerekek vezessék, hiszen a környéken ismerték a járást. Ő meg bámulta a rengeteg embert, hatalmas épületeket, hisz nem ehhez volt szokva. Hintók, lovasok és gyalogosok haladtak el mellettük, a lovak patkója kövezett úton kopogott. Sokféle alak járkált erre. Elegáns hölgyek és urak karonfogva vagy sétakocsin, katonák, kereskedők, vidéki munkások, koldusok és kifestett, cifra utcanők. Angela nézte a tömeget. Szeme előtt elsuhantak a díszes és egyszerű ruhák, a százféle arc. Egyszercsak feltűnt neki egy sötét sikátorban egy vak ember, fekete útiköpenyben és fekete-fehér csíkos mellényben, szemén kötés. Mereven állt az árnyékban, előtte hömpölygött a tömeg. Alacsony volt, talán még a lánynál is alacsonyabb, mégis tiszteletet parancsolt. Hallgatta az embereket. Mintha nem is csupán a szavaikra figyelt volna, hanem a titkos gondolataikra. Angelát nyugtalanította a vak ember, úgy érezte, mintha őt bámulná, de ez persze lehetetlen volt. De még idegesebb lett, mikor észrevette, hogy a vak rávigyorog, megmutatva szürke fogsorát, és botjával oldalra mutat. Önkéntelenül arrafelé nézett, amerre a férfi mutatott, és ott megpillantott egy fiatalembert, aki bánatos arccal álldogált nem messze Angelától, a falnak támaszkodva. Visszafordult a vak felé, de az már eltűnt. Újra ránézett hát a szomorú ifjúra, akinek a hajába furcsamód ősz szálak is vegyültek, pedig nem lehetett sokkal idősebb a lánynál. Valami furcsa érzés fogta el, ahogy a fiúra nézett. Energia vibrált a levegőben, olyasmi, amit leginkább varázslatnak nevezhetnénk.
Egy varázsló, gondolta Angela, egészen biztos, hogy az.
Az ifjú fölnézett, pillantásuk találkozott.
-Menjünk!-visított föl Gerka. –Ott a mézeskalácsos! Vegyél nekem mézeskalács huszárt!
-Én kakasformájú nyalókát szeretnék!-tette hozzá Arkani is a magáét.
Angela hagyta, hogy a gyerekek elrángassák. Hátrapillantott még egyszer az ifjú felé, de az már másfelé nézett.
Sose látom többé. Reménytelen. Ekkora városban esélyünk sincs még egyszer találkozni.
Engedett a gyerekeknek, hogy vegyenek, amit akarnak, és közben a furcsa ifjún járt az esze. Mikor továbbsétáltak, a mézeskalácsot ropogtató Gerka megkérdezte:
-Mit akart tőled a bábos mester?
-Kicsoda?!
-Hát a bácsi, a szemén a kendővel. Néha szoktuk nézni az előadásait, a bábui igazán szépek, és gyönyörűen táncolnak,de anya nem szereti, ha odamegyünk.
-Azt mondja, ijesztő-jegyezte meg Arkani-. Pedig nem is.
-Szóval, mit mutogatott?
-Nem…, nem tudom-válaszolt zavartan Angela-.Csak mutatott valahova, aztán eltűnt.
-Akkor megmutatjuk, hol szokott előadni!-lelkesült föl Gerka, és nővére segítségével húzni-vonni kezdte a lányt.
Angela még mindig furcsa élményén töprengett, és csak akkor eszmélt föl, mikor föltekintve a Vallatóház komor ablakaival nézett farkasszemet. A bejáratnál két fehérruhás őr állt, csak a szemük látszott ki sisakjuk mögül. Barátságtalan pillanást vetettek a lány és a két gyerek felé.
-Tűnés innen!-mordult föl az egyik. A másik előrelépett.
-Hordjátok el magatokat, vagy kihasítom a béleteket!
Angela elrángatta kis védenceit, majd mikor biztonságos távolba értek, rájuk förmedt:
-Minek vittetek oda?!
A két gyerek eléggé megszeppent, és Gerka suttogva szidta nővérét:
-Mondtam én, hogy balra kell fordulni!
-Nem az az ott?-kiáltott fel Angela, mikor hirtelen szemébe ötlött egy ház kiugró erkélye alá épített szerény kis színpad.
-Az, az!-lelkesült föl Arkani-. De az előadások csak naplementekor kezdődnek. Kár, mert az még kicsival odébb van, pedig biztos vagyok, hogy neked is tetszene.
A bábok ott lógtak a színpad hátulján. Megdöbbentően élethűek voltak, csak nagy fejük tette őket groteszkké. Angela nem osztotta a gyerekek véleményét. A merev szemű bábok tényleg ijesztőek voltak. Ha táncolnak biztos szépek, de így… teljesen megértem az anyjukat.
Hazafelé menve már messziről hallották, hogy valaki ocsmány szitkokat üvöltve veszekszik (ha jól értette) Quorennel.
-Hogy rohasztanael az ótvar! Méghogy nem te verted szemmel a tehenemet?! Akkor ki más, mond meg, te utolsó, hogy ki!! A legjobb tehenem volt, jól tejelő, ráadásul vemhes volt!!
-Gavel, értsd meg: nem én tettem. Ha akartam, se tehettem volna, hisz nem értek az ilyesmihez, meg különben is, mi okom lett volna rá?
-Azt én nem tudom, csak azt tudom ,hogy most azonnal följelentelek a Vallatóházban!!!!
A szomszéd dühöngött, Gavel, a vörösképű gazda. Amikor meglátta Angelát, dúlva-fúlva elvonult. Quoren sápadtan állt, és azonnal aludni küldte a családot, köztük Angelát. A lány az ágyban még hallotta, amint elüget a pejkó hátán az éjjeli őrjáratra.
Ma se alhatok nyugodtan. Most meg aggódhatok a gazdámért. |