Leia lassan ébredt fel. Sokat aludhatott, mert teljesen friss volt. Körülnézett. Csak ő volt a barlangban, Isabella sehol.

- Isabel…Hol vagy?

- Gyere ki a barlangból, és mássz fel a tetején…

Leia felmászott, s mikor odaért, látta meg, hogy sárkánya egy fénylő, kis toronynak tűnő valami előtt ül. Odalépett.

Látta, hogy az építményt már sokszor próbálták lerombolni, erre utaltak a karcolásnyomok, de egyszer sem sikerült még egy kis darabot sem kihasítani belőle. Viszont a homok és a por beszennyezte, néhol vastag rétegekben ült meg rajta. Leia kíváncsi volt, ezért letörölte a piszkot a kőről.

Egy alvó arccal nézett farkasszemet. Isabella segítségével gyorsan lesöpörték a maradék piszkot is, így látták meg végül, hogy egy ember fekszik a kőbe ágyazva.

- Ez egy síremlék…- Leia odahajolt, hogy elolvassa a leírt szöveget.

ITT NYUGSZIK BROM

aki Sárkánylovas volt

és nekem apám helyett apám

örök élet és dicsőség nevének

- Sárkánylovas? De akkor hol a sárkánya sírja? – visszhangozott a lány fejében Isabella kérdése.

- Nem tudom…Lehet, hogy korábban maghalt…Vagy túlélte a lovasát…

- Azt nem hiszem…

Ez idő alatt a homok újra beszennyezte a sírt.

- Bár meg tudnám csinálni, hogy ne tudjon hozzáérni a sok por és piszok…- ábrándozott hangosan Leia.

- Én talán meg tudom…- vágta rá Isabella, és megérintette orrával a sírt.

Az egész építmény felszikrázott, majd a lány döbbenten nézte, ahogy a homok visszapattan róla.

- Ügyes vagy! De hogy csináltad?

- Nem tudom…

Ekkor azonban léptek hangját hallották, melyek a táborhelyükről érkeztek. Isabella a levegőbe emelkedett, Leia pedig lassan, óvatosan leereszkedett.

A barlang előtt egy magányos férfi állt. Hajába ősz szálak vegyültek, testtartásából pedig szomorúság sütött.

- Ki maga? – szólalt meg Leia.

A férfi megpördült,  övéből egy vadászkést rántott elő. De mikor megbizonyosodott benne, hogy a lány egyedül van és nincs fegyvere, leengedte, majd eltette azt.

- Maga táborozik itt? – kérdezte.

Leia szótlanul bólintott.

- Nagy kérés lenne, hogy itt maradjak ma éjszakára?

Leia megvonta a vállát, nem törődve Isabella ellenkezésével.

- Köszönöm. – hajtotta meg fejét a férfi.

Leia bement a barlangba, ő követte.

Figyelte a férfit. Szomorúan tekintett körbe, de ő nem kérdezte, mi a baja, úgy, ahogy a neve után sem érdeklődött.

Leült szegényes kis csomagjához, és a saját dolgával foglalkozott.

A férfi is lepakolt, majd a lányra nézett, és megszólalt.

- Elnézést, de ön nem tűnik túl idősnek…És egy fiatal hölgynek nem kéne egyedül mászkálnia…

- Nem saját szándékomból indultam el, de jól megvagyok köszönöm. Tudok vigyázni magamra. – válaszolt Leia.

- Vagy ha mégsem, Isabel tud…

A férfi csak bólintott, érti, majd aludni készült. Leia szemei is majd leragadtak.

- Aludj nyugodtan. A rejtekhelyemről figyelni tudom, és ha valami gyanúsat csinál, felkeltelek.

- Köszönöm, Isa…

A lány elaludt.

Reggel Isabella hangja ébresztette.

- Leia!

- Mi az?

- Az ember…Felment a barlang tetejére.

Leia feltápászkodott, és elindult felfelé, ügyelve rá, hogy hangtalan maradjon. Kíváncsi volt. Hamar meglátta a férfit, aki a sír előtt állt.

- Jaj, drága barátom…Kár, hogy itt hagytál minket…Szükség lenne rád…- sóhajtotta a férfi.

- De legalább Eragon jó munkát végzett a síroddal…- motyogta.

Leia gyorsan visszamászott, és bement a barlangba.

Leült, és úgy tett, mintha éppen most ébredt volna. Hamarosan a férfi is belépett.

- Jó reggelt! – köszöntötte a lányt.

- Magának is…

Leia épp a reggelijét készített el, mikor ordítások harsantak fel kint. Még halkak voltak, de egyre erősödtek.

A férfi kirohant, majd visszakiáltott.

- Urgalok! – kiáltotta, és Leia kezéből kiesett az étel…