Leia is kirohant, s így ketten nézték a közelgő kis csapat urgalt.
Kevesen voltak, de ahhoz elegen, hogy se ketten, se Isabella segítségével hárman se tudjanak elbánni velük.
- Isa, biztonságban vagy?
A sárkány egy képet küldött. Hatalmas kövek voltak egymáson, mintha csak odadobálták volna őket. Leia rájött, a nem messze lévő dombon látta őket.
- Még itt vagyok, a kövek között, de azonnal jövök!
- Nem jöhetsz! Itt biztosan megölnek!
- Téged is! Egyszer már otthagytalak, most nem foglak!
- Így nincs értelme…Csak akkor gyere, ha szólok…
- De…
- CSAK AKKOR!!!!!!
- Nem. Amint ideérnek, rájuk támadok, így lesz esélyetek a menekülésre. Induljatok el. Most.
- Elvágták a lefelé vezető utat. Onnan jönnek.
- Akkor majd utat vágok.
Leia csak nézett maga elé, tudta, ezt nem ússzák meg élve. Ekkor azonban a magasból lecsapott, egy gyönyörű, zafírkék sárkány, hátán egy Lovassal.
- Jeod! – kiáltott fel a Lovas.
A férfi Leia mellett megfordult.
- Eragon! Saphira! Jó látni titeket! – húzódott mosolyba a szája.
A Lovas körülnézett.
- Nyakig ülsz a bajban. – állapította meg.
- Még nem. – helyesbített Jeod – Amúgy, hogy is kerülsz te ide?
- Éppen erre jártunk…Gondoltunk, benézünk…- válaszolt könnyedén Eragon, majd szeme Leiára vándorolt.
- Ő meg ki? – kérdezte, és sárkánya is érdeklődve fürkészte a lányt.
- Utazó. Nem ismerem, de, szerintem nem vetné meg a segítséget…- válaszolt Jeod.
- Nem kell a segítség, köszönöm. – szólt közbe a lány.
Mindenki döbbenten nézte.
- Talán itt akar meghalni? – kérdezte Jeod.
- Nem. El fogok menekülni, de meg tudom oldani.
- Nem hiszem…- ellenkezett Jeod.
Eragon csak nézte őket. Nem értette, mit ellenkezik a lány, de tudta, vagy elmennek, de most rögtön, vagy maradhatnak harcolni, ami nem biztos, hogy teljesen biztos kimenetelű lenne.
Leia éppen visszaszólt volna, de ekkor egy ordítás hallatszott a közelből, és le kellett hajolnia, hogy a dárda, amit a fejének céloztak, a földbe fúródjon.
Az urgalok megérkeztek. Tömegével özönlöttek, s a lányt teljesen lekötötte az, hogy csapások ellen meneküljön, így észre sem vette, hogy Eragon, Saphira és Jeod azért rendesen irtják a szörnyeket.
- Tarts ki, mindjárt jövök! – visszhangzott a fejében Isabella kiáltása.
Ekkor azonban egy árny takarta el a napot. Leia felnézett, és Tövist látta fent, hátán Murtagh ült. Ez nem maradt sokáig így, a sárkány leszállt, Saphirával szemben. Az urgalok abbahagyták a harcot.
Leia rántást érzett a vállán, és csodálkozva vette észre, hogy Jeod húzza hátra.
- Jöjjön…Itt biztonságosabb…- suttogta.
- Rég találkoztunk, öcsém…- vigyorgott Murtagh Eragonra.
A fiú arckifejezése megfeszült, de érzelem nem látszott rajta, és válaszolni sem válaszolt.
- Érdekes a taktikád, de meglehetősen unalmas…Azt hiszed, ha a szomszéd domb kövei mögött bújnak meg a katonáid, nem vessük észre őket? – kérdezte Murtagh.
Eragon arcára most kiült a mély, értetlen döbbenet.
- Ez meg miről beszél?
- Nem tudom, kicsim, de maradjunk éberek…Lehet, hogy ez csapda…
Leia ezzel szemben falfehérre sápadt.
- Isabel, azonnal gyere ki onnan!
- Igyekszem, de beszorultam…Kicsit tovább fog tartani…
- SIESS!!!!!!
- Nos, ezt a problémát hamar megoldom…- vigyorodott el Murtagh, és felemelte a kezét.
- Egyszerűen rájuk omlasztom a sziklákat…
Leia látta, Isabella még nem jött ki. Biztos volt benne, sárkánya meghal, ha a kövek ráomlanak…Idegesen próbálta előhozni azt az erőt, amit még Dras Leonaban használt. Egész mélyre ásott a tudatában, mire megtalálta. Az erő újra elborította, és ő újra ordította azt a szót, amit még a városban.
- Thrysta!!!!!!
Murtagh a következő pillanatban lerepült Tövisről, aki szintén megtántorodott, de még elkiáltotta a varázslat szavait, így a kövek összedőltek…Azonban mindez két perccel később történt meg, így egy ezüstös alak vágódott ki a sziklák közül, és szállt el az ég felé, közvetlenül az omlás előtt.
Leia megkönnyebbülten sóhajtott, nem törődve Eragonék döbbent pillantásaival. A tenyere fénylését nem láthatták, hiszen ruhája hosszú ujjába rejtette kezét.
Az urgalok újra támadásba lendültek. Leiát, mivel kifárasztotta a varázslat, meglehetősen megviselte az elugrálás a támadások elől, így hamarosan a földön találta magát, ahonnan azonban egy urgal felkapta, és erősen készült arra, hogy megfojtsa. Ekkor azonban Murtaghnak végre sikerült összeszedni magát és visszamásznia Tövis nyergébe, majd elordította magát.
- ELÉG!!!!!
Az urgalok abba hagyták a harcot, és Eragonék sem siettek provokálni őket. Az urgal, ami eddig Leiát fojtogatta, most elhajította szegény lányt, aki egy szerencsétlen véletlen során Tövis előtt landolt.
Murtagh végignézett a lányon…Szeme megakadt a nyakában lógó láncon, amin egy medál függött, majd kikerekedett. Döbbenten bámulta Leiát.
Ekkor azonban egy tűzcsóva robbantotta szét a csöndet. Saphira és Eragon támadásba lendült, s Jeod sem volt rest az urgalok irtásában.
- Le! – ordított Eragon Leiára, mire a lány rögtön a földre lapult.
Ott, ahol az előbb még a feje volt, most egy bárd suhant el. Felugrott, és oldalra lépett, de az urgalnak még arra sem volt ideje, hogy megnyikkanjon, két hatalmas láb landolt a fején, amit Isabella egész teste követett.
Mindenki elhallgatott, és a sárkányt nézte, aki egy újabb szörnyet tépett szét, és két másiknak zúzta be a fejét, majd Leiára pillantott,és jó alaposan megnézte.
- Nem esett bajod?
- Nem…Köszönöm, hogy jöttél…
A sárkány már nem válaszolt, csak két újabb támadót küldött át a másvilágra.
Eragon eközben felhúzta Jeodot Saphirára, majd Leiához fordult.
- Gyere! – kiáltotta, majd Saphira a levegőbe emelkedett.
Isabella úgyszintén, bár Leia fejében hosszasan visszhangzott fájdalmas üvöltése, mivel a nyilak eltalálták. Saphira lángcsóvák tömegét okádta az urgalokra, aki riadtan menekültek, majd elrepült.
Isabella követte, bár jóval lassabban, egyrészt a sérülései miatt, másrészt pedig azért, mert tudta, Leia csak egy bizonyos sebesség alatt tud rajta úgy lovagolni, hogy ne legyen tiszta seb a lába.
Tapasztalattól tudták, mivel első repülésükkor túl gyorsak voltak, és a lánynak nagyon sokáig kellett szenvednie a lábaival.
Bár még így is viszonylag hamar megtalálták Saphirát, Eragont és Jeodot, amint rájuk vártak…
Eragon érdeklődve figyelte a leszálló sárkányt.
- Nem mondta, hogy hívják? – kérdezte hanyagul Jeodtól.
- Nem. Ha nem jelenik meg a sárkánya, soha ki nem derül, hogy Lovas…- rázta a fejét a férfi.
A lány és sárkánya leszállt, majd a Lovas leugrott, és biztos lábbal ért földet.
- Ki vagy te? – lépett hozzá Eragon.
- A nevem Leia, Árnyékölő Eragon és Saphira, a sárkányomat pedig Isabellának hívják. – válaszolt Leia.
- Honnan tudod a nevünk? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Eragon.
- Nem haladtunk keresztül sok falun, de mindegyikben rólatok beszéltek…- mosolygott a lány.
- Hogy-hogy nem tudtunk rólatok? Honnan jöttetek?
- Eddig rejtőzködtünk…És Uru’baenből jöttünk…- válaszolt Leia.
- A király mellett álltok?
- Nem. Isabella még ki sem kelt, mikor eljöttem…És nem magamtól tettem…rákényszerültem…
- Hogy került hozzád Isabella? – folytatta most Jeod a „vallatást”.
- Édesanyám lopta el még régen…Mármint, szerintem ellopta…Nem tudom, sosem mondta, és ő már halott…
- Hogy hívták az anyádat? – kérdezett újra Jeod, Eragon szava elé vágva.
- Kirának. Miért?
Jeod bólintott.
- Értem.
- Én viszont nem. És Saphira sem. Beavatnál minket? – kérte Eragon a férfit.
- Akkor már minket is…Mi sem értjük.
- Rendben. Nos, gondolom neked is megmondták, Eragon, hány sárkánytojás van még…És szerintem ezt te is tudod, Leia.
- Igen, már csak egy. – vágták rá.
- De ha az Isabella volt…Akkor már nincs…- kezdte Leia, de Jeod közbeszólt.
- Nem. Még mindig van egy, az, ami Galbatorixnál van…Hiszen Isabella tojása már jó régóta nálatok volt, nem?
Leia bólintott.
- Így van…Nos…Az a helyzet, hogy négy tojás volt…
- Mi?! – hördült fel Eragon.
- A negyediket, Isabella tojását egy varázslónőnk, Kira lopta el még régen, de ki nem tudott jutni vele a városból, ezért inkább ott maradt…
- Anya…Varázslónő volt?! – döbbent meg Leia.
Isabella igyekezett csitítani döbbent elméjét.
- Igen…De hogy utána mi történt, azt már csak te tudod…- fejezte be Jeod, és most várakozásteljesen nézte a lányt.
Leia mély levegőt vett, és beszélni kezdett. Néha Isabella is kiegészítette, ha valamit elfelejtett, s végül így a történet végére jutottak.
- Értem…Nehéz lehetett nektek…- szólalt meg Eragon a végén.
- Büszkék lehettek magatokra…- szólt közbe Saphira is.
- Köszönjük…- motyogta Leia.
- Az…Az az ember…Brom…A barátotok volt…? – nyögte ki végre, ami egy ideje foglalkoztatta.
- Igen…Honnan tudod? – néztek rá.
- Láttam Jeodot a barlang tetején…És hallottam, amit mondott…És mi is voltunk fent…
- Igen…Az volt…- válaszolták.
Leia csak bólintott. Hosszú csönd ereszkedett a társaságra, amit végül Saphira tört meg.
- És veletek történt valami ennél különlegesebb az úton? – kérdezte.
- Nem. – válaszolt Leia, bár Isabella, úgy hogy csak ketten hallják, azért ellenkezett.
- És Murtagh?
- Semmi sem volt.
- Hm…- burkolódzott a sárkány hallgatásba.
- Tényleg…A másik Lovas azt mondta, az öccse vagy…nem nézel ki túlzottan embernek…- fogalmazta meg Leia finoman a mondanivalóját.
Eragon elmosolyodott.
- Ennek is oka van…
- Saphira, ugye te sem érzed, hogy át akarnának verni? – kérdezte a sárkányt.
- Nem…Nem rejtegetnek sokat, csak Leia egy keveset a gyerekkoráról, de azt hiszem, azok rá tartoznak…
- Én is így érzem…Akkor ideje, hogy mi is beszéljünk…
- Elmondom, miért…- kezdte Eragon, majd most rajtuk volt a mesélés sora.
Leiáék figyelmesen hallgatták őket. Mikor végre befejezték, Eragon megszólalt.
- Indulnunk kéne. Tényleg, a lábad nem sérült meg? Isabellán nem volt nyereg…
- Megtanultam lassú sebességen lovagolni rajta, de egy nyereg nem ártana…
- Rendben…- mondta Eragon, majd néhány bőrlapból-és szíjból nyerget készített, úgy, ahogy egykor Brom csinálta.
Leia figyelmesen nézte, igyekezett megjegyezni a dolgokat. Mikor Eragon elkészült, mindketten felmásztak a saját sárkányukra, majd Eragon felsegítette Jeodot Saphirára, és végül elindultak.
Eközben, a homokkő barlangnál, egy alak állt. Az alak lehajolt, és felvett, egy vékony láncot, amin egy medál lógott.
- Leia…- suttogta.
- Murtagh, mit beszélsz magadba? Indulnunk kell…- bontakozott ki egy sárkány alakja a sötétedő háttérből.
Murtagh felpattant Tövisre, és mindkettejüket elnyelte a szélesedő sötétség. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
