Murtagh egykedvűen figyelte az alattuk elsuhanó fákat. Érthető volt, lassan egy napja nem láttak mást, csak a fák koronáit.
Oldalra pillantott, ahol az épp elbóbiskoló Leiát látta, aki Isabella nyergén görnyedezett. Másik oldalán Eragon és Arya repült, Saphira hátán.
- Mindjárt ott vagyunk…- értesítette Eragon bátyját.
Murtagh csak bólintott, miközben kissé összeszorult a gyomra. Ugyan Leia megtanította az összes illemszabályra, kicsit izgult a találkozás miatt…
- Nyugi…- hallotta Leia hangját.
Oldalra nézett, s tekintetük összekapcsolódott.
- Nem lesz baj…
A fiú csak rámosolygott a lányra.
Hamarosan Eragon jelzett, ideje leszállni. A sárkányok csendesen landoltak a sötétben a tisztás közepén, egyenesen Glaedr és Oromis előtt, akik figyelték, hogy szállnak le a megfáradt vándorok. Mikor odaléptek eléjük, szertartásos köszöntéssel fogadták egymást, majd a tünde Murtagh felé fordult.
- Üdvözöllek, Murtagh, Morzan fia és téged is, Tövis. Sok kínon mentetek keresztül, míg eljutottatok ide…De a próbatételetek csak most kezdődik…
- Készen állok rá…- válaszolt a fiú eltökélten.
- És én is…- hallatszott Tövis válasza.
- Majd holnap elválik…De nem csak nektek kell késznek lennetek. – szólalt meg Glaedr.
- De most pihenjetek…Kövessetek, megmutatjuk a szálláshelyeteket…- mondta Oromis, majd elindult, a többiek követték őket.
Megmutatta Murtagh és Tövis szálláshelyét, de a szállásul szolgáló fa alatt még megszólalt.
- Eragon, Saphira, Leia, Isabella, ti is nagyon jó munkát végeztetek…Most ti is pihenjetek le…
- Reggel üzenni fogunk értetek…
Végül Oromis ajkához érintette két ujját, és Glaedr kíséretében elment. Arya is levált a csapattól.
- Reggel látjuk egymást. – köszönt el Eragon, majd Saphirával együtt elrepültek.
Murtagh és Leia csak nézték egymást, majd egy szenvedélyes csókban olvadtak össze…Mikor ajkaik elválltak, a lány a fiúra mosolygott.
- Jó éjt…Holnap találkozunk…- köszönt el, majd elrepült Isabellával.
Murtagh még egy jó ideig bambán bámult maga elé, Tövisnek kellett kissé meglöknie a farkával, hogy magához térjen valamennyire.
- Most mi van?!
- Meddig szobrozol még itt? Fel kéne mennünk pihenni…
A fiú még morgott egy kicsit, majd felcammogott a lépcsőn. Mivel a lépcsők nem éppen embereknek voltak tervezve, kissé kifulladt, mire felért. Mivel Leia és Eragon már elmondták, milyen az ő szállásuk, semmi sem lepte meg. Gyorsan az ágyához ment, és hamarosan már mélyen aludt, mellette Tövis pihent a fekhelyén.
Másnap végre kipihenten ébredt. Az ajtaja előtt ruhát, élelmet, és egy üzenetet talált. Az üzenetben az állt, a rétre kell mennie, ahol leszálltak.
Megreggelizett, már nem is csodálkozva azon, hogy nincs hús, mivel Eragonékkal jött, akiknek csak hús nélküli ételeik voltak.
Felöltözött, majd elindult a rét felé, Tövis kíséretében.
A réten Eragonon, Saphirán, Leián, Isabellán, Oromison, Glaedron és Aryán kívül még rengeteg tünde, és Islanzadí, Mauddal.
Az ifjú és sárkánya odaállt a Leia Isabella és az Eragon Saphira páros mellé.
- Nem semmi, mi? – kérdezte Eragon.
- Reggel óta csak jönnek…- mesélt Leia.
Murtagh csak bólintott, bár már kisebb gombócot érzett a torkában. Islanzadí megszólalt.
- Te Murtagh, és te, Tövis, azért jöttetek, hogy az eskütök alól feloldozást kapjatok! De ez nem lesz egyszerű…És nagy az esély, hogy nem élitek túl…
- Vállaljuk! – szólalt meg Murtagh.
- Igen, vállaljuk!
- Az lehet, hogy ti vállaljátok…De a próba nem csak nektek szól…
Itt már mindhárom ifjú Lovas értetlenül bámulta a királynőt, sárkányaik nem különben.
- Mit jelent ez…? – kérdezte meg végül Murtagh.
- A próbatétel három részből áll: Az első próbán téged és Tövist külön-külön teszünk próbára. A másodikon együtt kell megcsinálnotok a feladatot…A harmadikon pedig…Neked és annak a személynek kell teljesítenie a próbát, aki a szívedhez legközelebb álló ember…vagyis a szerelmed…- fejezte be Islanzadí.
Ekkor csend ereszkedett a tömegre.
Murtagh csak nézett maga elé. Az még egy dolog, hogy neki Tövissel át kell vészelniük a próbákat, hiszen ők tették le az esküt…De hogy Leiát is belerántsa?!
Hirtelen egy kéz szorítását érezte a sajátján. Oldalra nézett. Leia fogta a kezét, és mosolygott rá, majd a királynőre nézett.
- Mikor kezdődnek a próbák? – kérdezte.
Isabella aggódva felmordult, de a lány elhallgattatta egy szemvillanással.
- Ha mindhárman vállaljátok, holnap. – válaszolt a királynő.
- Holnap reggel várjuk a döntéseteket. – mondta, majd elment, és lassan a tündék is elszállingóztak.
- Akkor…? Holnap megyünk, igaz? – kérdezte Leia.
Mielőtt Murtagh megszólalt volna, Oromis szólt közbe.
- Csak akkor menjetek, ha teljesen biztosak vagytok…Ez ugyanis a Lelkek Próbatétele…A királynő nem mondta, de én úgy gondolom, jobb, ha tudjátok, mivel néztek szembe.
- Mi az a Lelkek Próbatétele? – kérdezték mindketten.
- A lelkek egymáshoz való kötődésért, elkötelezettségét, és bátorságát teszi próbára. Csak ez képes megtörni egy ősnyelvű esküt, de ha a próbálkozó elbukik, a lelke eltűnik a semmiben, és sosem tér vissza…- vázolta Oromis a dolgokat, majd Eragonnal együtt magára hagyta a párt, Saphira és Glaedr pedig a levegőbe emelkedett, és szintén eltűnt.
- Meg kell tennünk. – jelentette ki Leia.
- De ott nem tudlak megvédeni!!!! – szólt közbe Isabella.
- Én nem mehetek veled!!!
- Vigyázni fogok magamra.
- És ha mégsem?! Ha meghalsz?!
- Nem fogok!!!
A sárkány sokáig hallgatott, míg végül válaszolt.
- Rendben. De vigyázz magadra.
- Vigyázni fogunk egymásra.
- Isabella beleegyezett. – nézett Murtaghra a lány.
A fiú mély levegőt vett.
- Meghalhatsz.
- Tudom.
- Mégis megtennéd? Miattam és Tövis miatt?
- Igen. És magam miatt. Hogy ne kelljen nélküled élnem.
A fiú csak nézte a lányt, majd végül bólintott.
- Én is meg akarom tenni. Miattad…És Tövis miatt…És magam miatt is…- válaszolta, majd karjaiba zárta a lányt.
Sokáig álltak még így, majd végül Leia elhúzódott.
- Pihennünk kéne…A következő nap fárasztó lesz…
- Igen…Az lesz…- válaszolt Murtagh, majd búcsúzás után mindkét páros a szálláshelyére igyekezett.
Másnap reggel csendesen mentek ki a rétre, ahol újból rengeteg tünde és a királynő várakozott. Amint megjelentek, mindenki elnémult.
- Vállaljuk a próbát. – jelentették ki.
Islanzadí csak bólintott, majd az ég felé mutatott.
Felnéztek. A nap töretlenül ragyogott az égen, de hirtelen egy árny jelent meg előtte…A hold volt az, fokozatosan eltakarva a fényt.
- A próba akkor kezdődik, mikor a napfogyatkozás teljes lesz, és akkor ér véget, mikor megszűnik a teljesség…És most…induljunk! – indult el a királynő, a tündék és a Lovasok követték.
Sokáig mentek, a napot már majdnem teljesen eltakarta a hold, mikor a királynő megállt. Egy barlang bejárata előtt álltak.
- A feladat a következő: El kell jutnotok a barlang végébe.
Indultak volna befelé, mikor a királynő újra megszólalt.
- Nem vihettek fegyvert. – mondta, mire Leia és Murtagh lecsatolta a kardját.
Islanzadí most Leiához lépett. Néhány szót mormolt, mire a lány egy villanás kíséretében eltűnt.
Murtagh és Eragon felkiáltott, míg Tövis, Isabella és Saphira hangosan felbődült.
- Nem lesz semmi baja…Majd út közben találkozol vele…Most viszont…A bejárat után neked balra kell fordulni, míg Tövisnek jobbra…Ha mindketten eljuttok odáig, utána együtt fogtok menni, végül pedig Leiával mentek majd ketten. Sok szerencsét…Áldás kísérje utatokat. – búcsúzott el a királynő, majd a többiekkel együtt figyelte, hogy indul el Murtagh és Tövis.
A barlang szinte rögtön kettéágazott. Tövis és Murtagh még egymásra néztek, majd elindultak.
Murtagh egy kis lejtő után egy trópusi esőerdő szélén találta magát. Csodálkozva nézett körül, hiszen a feje fölött a barlang teteje volt, de előtte fák magaslottak. A pára fojtogatta. Lassan elindult. A homály, ami körül vette, egyre sűrűbb lett, végül már az orráig sem látott, csak a gyökereket érezte a lába alatt…Vakon tapogatózott, alig kapott levegőt a sok párától…Majd hirtelen, az egyik gyökér, amibe épp kapaszkodott, a teste köré mászott, és szorítani kezdte.
- Kígyó!
Próbálkozott kiszabadulni, de a gyilkos szorítás egyre erősödött, és ahogy fogyott a levegője, úgy nőtt benne a rémület. Lassan már teljesen beborította a kígyó…A varázslathoz próbált folyamodni, de ereje csak nem akart előjönni.
- Nem igaz, hogy rettegve fogok meghalni a próbatétel elején! – gondolta dühösen.
Egyre erősebben próbált kiszabadulni, de amilyen erősen próbálkozott, a kígyó a kétszeres erővel szorította. Már úgy nézett ki, tényleg ott fog meghalni, mikor eszébe jutott egy ötlet. Ellazította magát, a körülményekhez képest igyekezett nyugodtan lélegezni, és próbálta lecsendesíteni háborgó, rémült elméjét.
A szorítás gyengült, és a kígyó elindult vele. Hagyta magát, nem ellenkezett. Kevés idő múlva érezte, eltűnik a szorítás, és azt már csak sejtette, mint hallotta, hogy a kígyó elcsúszik. A sötétség kisebb lett, így viszonylag könnyebben indult tovább…Majd hirtelen minden kivilágosodott. Alakok álltak előtte, de nem látta az arcukat. Közelebb lépett, mire az alakok megfordultak, és a képtől, amit látott, rémülten hökött hátra.
Azok az emberek voltak, akiket a csatákban megölt, azok, akik ártatlanok voltak, és mégis a kardja vagy varázslatai által vesztek oda, azok, akiket a király parancsára ölt meg. Az alakok elindultak felé, míg ő hátrálni kezdett, de hirtelen megállt.
- Szembe kell néznem önmagammal…Különben sosem állom ki a próbát!
Felemelt fejjel állt, és várta az alakokat, majd megszólalt.
- A király parancsára öltelek meg titeket…Már bánom, hogy megtettem, de a hibát sajnos nem tudom kijavítani…- mondta ősnyelven.
Az alakok megtorpantak, majd megszólaltak.
- Hibádat megbocsátjuk…- válaszolták, majd eltűntek.
Még körülnézett, majd elindult előre.
Eközben Tövis az alagútban ment, a teljes sötétségben. Még nem támadták meg, de ébersége nem lanyhult. Lépett egyet…És zuhanni kezdett, ugyan is a talaj eltűnt alóla. Nehezen csapkodva állt végre meg, s elhűlve nézett körül.
Körülötte viharok tomboltak, néhol jégeső zuhogott, máshol tornádó és hurrikán tombolt. A járat fojtatása a tér túl oldalán feketéllett. Tövis mély lélegzetet vett, majd elindult.
A szél rögtön körbefogta, és igyekezett a földhöz vágni, ami, vette észre, folyékony lávából állt.
- Nem repülhetek túl alacsonyan, mert nem kapok levegőt, de feljebb a szél öl meg…De el kell jutnom a túloldalig!
Újból nekirugaszkodott, harcolva a szél ellen, de a jég verte a pikkelyeit, a szél ide-oda dobálta, mind messzebb céljától. Mikor már harmadszorra fogott újra neki, és került vissza, hagyta, hogy a szél letaszítsa a föld felé, miközben teleszívta a tüdejét. A láva felett nem sokkal azonban egyenesbe állt, és szélsebesen repülni kezdett. Itt már nem fenyegették az örvények, csak a láva kilövellései, és az, hogy elfogy a levegője.
Ez a kettő azonban épp elég nyomós ok volt ahhoz, hogy a legnagyobb sebességen repüljön, amit csak ki tudott hozni magából. Így is már kettőt látott mindenből, mikor felemelkedett, hogy berepüljön a járatba. A szél azonban újra felkapta, és vitte volna vissza.
Összes maradék erejét elhasználva sikerült csak bejutnia a járatba, ami rögtön kivilágosodott, ő pedig szó szerint belerepült valakibe.
Murtagh csendesen sétált, mikor egyszer csak berobbant elé, és rá valami hatalmas test. Hamar rájött, hogy sárkánya azt.
- Murtagh!
- Örülök, hogy jól vagy…De nehéz vagy egy kicsit…Nem szállnál le rólam?
Tövis azonnal leszállt, lovasáról, majd egy kis időt eltöltöttek azzal, hogy egymásnak örüljenek, végül pedig tovább indultak. Murtagh adott erejéből sárkányának, így már mindketten készek voltak a folytatásra.
A járat, amin mentek, hirtelen kiszélesedett, és egyfajta versenypályává nőtte ki magát. Nem volt túl magas, se túl széles.
- Itt mi a feladat?
- Szerintem keresztül kell mennünk…
- Elég jól vagy a repüléshez?
- Igen.
Tövis a levegőbe emelkedett. Ebben a pillanatban ezer meg ezer szárnyas lényecske jelent meg, kis dárdákkal a kezükben. Rögtön rájuk támadtak, és kicsi, de fájdalmas sebeket ejtettek rajtuk.
Tövis igyekezett gyorsan repülni, Murtagh pedig varázslattal védte sárkányát és magát. Azonban hamarosan már az eddig a pálya alján elterülő homok is a levegőben keringett, így már látni is nehezen láttak.
- Nem látom az utat! – ordított fel Tövis.
- Én meg a támadókat!
- Én látom őket…
- Én meg az utat…
- Teljesen eggyé kell válnunk, hogy túléljük ezt4
- Tudom!
Murtagh igyekezett minél jobban összeolvadnia Tövis elméjével, míg sárkánya ugyanezt próbálta az övével. Hamarosan már mindkettejük érzékelte magát, és a másikat egyszerre, bár ez nagyon kifárasztotta őket.
Így Tövis Murtagh szemén keresztül látta az utat, a fiú pedig sárkánya szemén az ellenséget, ugyan enyhe vöröses árnyalatban.
Így végül, teljesen kifáradva érték el a járatot, majd a kis lények eltűntek. Murtagh kimerülten dőlt Tövisre, majd rémülten ordított fel, mikor sárkánya egy fehér villanás kíséretében eltűnt, és ő értelem szerűen a földre zuhant.
- Átmentünk a páros próbán…Most jön a Leiával közös próba…
Összeszedte magát, és elindult. Az alagútban egy halk hangot hallott, ami azonban egyre erősödött.
- Murtagh! – végre felismerte a lány hangját, ami elég kétségbeesettnek hallatszott.
Rohanni kezdett, és végre megpillantotta Leiát, aki kétségbeesetten kapaszkodott egy szakadék szélén.
Lehajolt, és felhúzta a lányt.
- Mi történt? – kérdezte.
- Így kerültem ide…Itt lógok már egy ideje…Jó, hogy jöttél…- ölelte át a lány.
Murtagh jobb és Leia bal csuklóján egy-egy hurok jelent meg, amiket egy kötél kötött össze, ami nem volt hosszabb 15 centinél, és elég vékonynak, könnyen szakadónak látszott. Azonban Murtagh kezénél volt egy csomó, amit látszólag néhány mozdulattal szét lehetett szedni, és így a kötél kioldódhatott.
- Biztos nem szakíthatjuk el…- vélte a lány.
Murtagh bólintott, majd körülkémlelt. Nem látott barlangjáratot. Egy sziklafal magasodott előttük, mögöttük pedig az a szakadék, ahonnan Leiát húzta ki nemrég.
- Szerintem felfelé kell mennünk…- szólalt meg végül.
Leia bólintott, majd óvatosan mászni kezdtek.
Egész jól haladtak, mikor a lány megcsúszott, és zuhanni kezdett. A kötél megállította a tovább zuhanásban, de Murtagh kezét is hátra húzta, így a fiú is csak egy kézzel kapaszkodott, és félő volt, hogy a kötél elszakad.
Leia próbálta felhúzni magát, de sikertelenül, és a varázslat újra cserben hagyta őket.
Felnézett a kétségbeesetten kapaszkodó Murtaghra.
- Oldozd ki a csomót! Akkor a kötél egyben marad, és feljuthatsz!
- De akkor te leesel!
- Az nem lényeg…csak az a fontos, hogy a kötél egyben maradjon!
- Nem! Inkább leugrom veled, minthogy hagyjalak lezuhanni!
- De akkor sosem oldozod fel magad az eskü alól!
- Lehet, de ha az a feltétel, hogy hagyjalak meghalni, nem is akarom!!!
Ekkor Murtagh keze megcsúszott. A fiú ahelyett, hogy eloldozza a kötelet, amivel még megmenthette volna magát, elengedte a kiemelkedést, amibe eddig kapaszkodott, és együtt zuhant lefelé Leiával, magához szorítva a lányt.
Elvakította a feltörő fény…Majd hirtelen a földön találta magát, ölében szerelmével. Körülötte tündék álltak, mellette Tövis, szemben vele pedig Eragon, Saphira, Arya, Isabella, Oromis, Glaedr, és Islanzadí, aki most rámosolygott a trióra, és zengő hangon megszólalt.
- A próbát kiálltátok! Ezért Murtagh, Tövis, az eskütök alól feloldozást nyertetek! | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
