- Miért kell megállnunk Dras Leonaban?

- Élelmet és vizet kell szereznünk.

- Én vadászom neked.

- Nem. Most, amíg a város közelében leszünk, nem igazán lesz rá lehetőség. Csak magadnak vadássz, hogy addig kibírd.

- Kibírom, vicsorgott Isabella.

- De én nem. Várj meg itt, sietek.

Leia Isabella aggódó pillantásával kísérve indult el. Dras Leonaba érve a lány csodálkozva és borzongva nézett körül. Sosem látott még ilyen hátborzongató és mocskos várost. A templom kinézete különösen megbotránkoztatta. Rögtön látta, itt ő nem vesz ételt. Elindult kifelé, azonban miközben kifelé igyekezett, egy férfi hangja állította meg.

- Állj!

Odanézett. Egy katona volt az, aki most felé igyekezett. Megijedt, hátrálni kezdett, majd sarkon fordult és elrohant. A katonák követték, és egy gyors manőverrel körülvették. Az egyikük azonban egy kicsit távolabb állt a többiektől, ezzel épp elég helyet adva a lánynak a menekülésre, amit ő azonnal ki is használt.

Hallotta maga mögött az üldözők hangját, de ettől most inkább a düh nőtt benne, mint a félelem.

Megölték az anyját, és még üldözik is!

Legszívesebben nekik rontott volna, de tudta, akkor őt megölik, és akkor Isa egyedül maradna…

Annyira nem figyelte, merre rohan, hogy egyenesen egy fiúba rohant. Hátraesett. Mikor feltápászkodott, vette észre, hogy a fiú páncélban van, és mögötte…mögötte egy vörös sárkány ült.

- Egy Lovas…? Itt?

Ekkor azonban beérték üldözői. A düh, amit egy pillanatra elnyomott a döbbenet, újra előtört belőle, furcsa módon erővel eltöltve őt. Úgy érezte, mindjárt szétrobban tőle…

Az egyik katona éppen lesújtott volna, mikor az erő, amit a dühe szabadított fel, kitört belőle, miközben egy szót ordított.

- Thrysta!

Az őrök hátraestek, és még a fiú is hátratántorodott, míg ő érezte, egyre fáradtabb lesz. Végül ott állt ő, körülötte kuglibábként kidöntve az őrök, és a Lovas, aki csak nézte, nem mozdult.

Kirohant közülük, át a szabadulást jelentő kapun. Nagy nehezen elvergődött addig, hogy már ne lehessen látni a városból. Megállt, bár nem kellett sok hozzá, hogy összeessen. Ekkor lehuppant mellé Isabella.

- Mi történt?!

- El…kell tűnnünk…Gyorsan…

A sárkány nem szólt, csak lekuporodott, hogy a lány felmászhasson. Ekkor azonban Leia meghallotta a katonákat, és tudta, velük nem kelhetnek versenyre, főleg, ha az idegen Lovas is velük van.

- Repülj el!

- Nem, akkor elkapnak!

- Ha itt maradsz, téged is!

- De…

- ISABELLA! TÜNÉS!!!!!!!!!!!!

A sárkány végül is a levegőbe emelkedett, és elrepült. Épp időben, mivel megérkeztek a katonák, de ők már csak a lányt látták.

Leia készült, hogy újra elmeneküljön, de csak éppen mozdult volna, mikor egy hangot hallott. A szót nem tudta kivenni rendesen, csak azt érezte, egyre kábább lesz, és lassan minden elsötétül. Utolsónak a Lovast látta, és tudta, ő csinálta, majd öntudatlanul zuhant a földre.

Mikor magához tért, egy cellában egy ágyon feküdt. Léptek dobbantak, majd belépett a Lovas.

Leia a cella sarkához hátrált, de nem félt. Kész volt rá, hogy bármikor elrohanjon, ha a Lovas egy pillanatig nem figyel.

A fiú felemelte két kezét.

- Nyugodj meg. Nem foglak bántani.

- Persze. Ide is csak azért hozattál, hogy lássam egy cella belső bútorozását…- gúnyolódott Leia.

- Muszáj volt.

- Persze…

Kis ideig álltak egymással szemben, majd a Lovas előrelépett, és megragadta a lány kezét.

- Gyere. – próbálta kihúzni a lányt a cellából.

Ő persze próbálta elrántani a kezét, vagy legalább megrúgni a fiút, de egyik sem sikerült.

- Ki akarsz jutni, vagy nem? – szólalt meg halkan a Lovas.

Erre a lány rögtön lenyugodott, és hagyta, hogy a fiú kivezesse a cellából.

- Nem hagyhatja el a cellát! – kiáltott fel az őr.

- Parancsra viszem. – válaszolt színtelen hangon a fiú, mire az őr elhallgatott.

Kimentek az udvarra, ahol a vörös sárkány ült.

- Mássz fel…- hangzott az utasítás.

Leia nagy nehezen felmászott, majd a Lovas mögé ült. A sárkány felágaskodott, és elrepültek, maguk mögött hagyva Dras Leonát. Mikor már elég messze voltak a várostól, a sárkány leszállt. A Lovas leugrott, majd Leiát is lesegítette.

- Köszönöm…- motyogta a lány.

- Én…- kezdte volna mondani a nevét, de a Lovas közbevágott.

- Nem akarom tudni, ki vagy. Annyit tudok, hogy a birodalom ellensége vagy, ezért is segítettem. Viszont ha elmondanád a neved, akaratlanul elárulnálak. De talán segíthetek elérni az úti célod. Merre tartasz?

- Surdába.

- Menj a Hadarac sivatagon keresztül. Ahogy láttam, varázsolni tudsz, így ezeket a szavakat használhatod, hogy felhozd a vizet a föld alól…- mondta a fiú, majd megsúgta a szavakat.

Leia bólintott, mire a Lovas felugrott a sárkányára, aki eddig kettejüket fürkészte vörös tekintetével.

- Mi a nevetek? – bökte ki Leia.

A Lovas csak nézte, majd megszólalt.

- A sárkányom Tövis, én meg Murtagh vagyok…- válaszolt, majd elrepültek.

- Murtagh?!

Miután ők eltűntek, hamar leszállt a lány mellé Isabella.

- Megsérültél?

- Nem…- rázta a fejét Leia, miközben a gondolatok cikáztak a fejében.

Isabella megérezte lovasa zavarodottságát.

- Mi a baj?

- Semmi…Igazán semmi…Ma már nem menjünk sokat…

- Jó…

Egy közeli homokkő barlangot választottak lakóhelynek.

Leia ahogy leült elaludt. Isabella figyelte egy ideig lovasa álmát, majd kirepült…