10. fejezet

Késő délután volt, mikor Eragon és Saphira megérkeztek Ellesmérába. Közel másfél napja utaztak megállás nélkül.

-         Szerinted Lina már ideért és jól van? – kérdezte aggodalmasan Eragon a sárkányától, miközben a palota felé sétáltak.

-         Nem tudhatjuk. Ezért jöttünk vissza. – felelete Saphira.

-         Igazad van.

Mikor beléptek a palotába Islanzadí királynő futott feléjük, teljesen megfeledkezve a körülményekről és a rangjáról.

-         Úgy örülök, hogy épségben látlak titeket. Sok mindent hallottam. Sikerrel jártatok?

Eragon alig bírt megszólalni a döbbenettől, de aztán gyorsan kapcsolt. – Igen. – mosolygott és felmutatta a smaragdzöld követ majd átadta.

-         Hála az égnek. – nyugodott meg a királynő, majd fél perc elteltével aggodalmasan tekintett körül.  Lina hol van?

Eragon úgy érezte, mindjárt összeesik. Azt hitte Lina itt van, biztonságban, és várja őket. E helyett eltűnt.

-         Tessék? – bökte ki hirtelen Eragon, majd gyorsan hozzátette: - Azt hittük, visszajött, mert akadtak problémák az úton, amik miatt elváltak útjaink.

-         Nem tért vissza. – sápadt el Islanzadí.

-         Majd mi megkeressük. – vágta rá gyorsan Eragon, de később már bánta. Hogy találhatnánk meg?

Ügyes húzás volt, szidta Saphira.

Eragon és Saphira meghajoltak, majd elmentek. Éppen kiléptek a kapun, mikor valaki gyors léptekkel közeledett feléjük.

-         Megtennéd Eragon? – csendült egy ismerős hang Eragon és Saphira háta mögött. Arya volt az. Ő is nagyon furcsán viselkedett, akárcsak anyja. Eragon nyakába borult, és a fülébe súgta:

-         Annyira aggódtam érted.

-         Jól vagyok. – válaszolta kábultan Eragon. Még sosem látta ilyennek a lányt. Majd néhány perc után Arya végre elengedte.

-         Komolyan mondtad, hogy megkeresnéd a húgom?

-         Lina a te…- kérdezte csodálkozva a fiú.

-         A testvérem. Igen. Ne haragudj, hogy nem mondtuk el neked, de nem lett volna bölcs dolog. – kezdte Arya a „hivatalosabb” beszélgetést.

-         Nem hittem volna… - válaszolta Eragon, aki még mindig nem tért magához a csodálkozástól.

-         Komolyan gondoltad?

-         Mit?

-         Hogy megkeresnéd a húgom.

-         Igen. – felelte a fiú. Nincs már más választásom.

Hát nincs, felelte a sárkány, aki békésen állt mögöttük.

-         Mikor indultok?

-         Még nem tudom…Meg kell beszélnem Saphirával.

-         Akkor tessék.

Mikor induljunk? – kérdezte a sárkánytól gondolatban.

Holnap reggel, van egy afféle sejtésem, hogy nem megyünk egyedül.

Mi?

Arya is jönni akar. És fog is, ahogy őt ismerem. 

-         Saphira azt mondja, hogy induljunk holnap. Tehát, holnap reggel indulunk. De miért kérdezted?

-         Veletek megyek.

-         De hát…Jó, rendben. – egyezett bele Eragon, hisz pont erre számított. – De ha valami bajod esik miattam, én sose bocsátom meg magamnak.

-         Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Hiszen, csak keresni fogunk valakit, és nem harcolni szeretnénk.

-         Ez igaz.

-         Akkor holnap reggel legyetek a kapunál.

-         Jó.

Majd elköszöntek egymástól. Eragon és Saphira felmentek a szobájukba.

-         Nagyon nagy ostobaságot csináltam? – kérdezte óvatosan Eragon.

-         Eléggé. – szidta Saphira.

-         Tudom. – hajtotta le a fejét a fiú. – Nem gondoltam végig. De most már mindegy.

-         Hát igen, most már…

-         Jól van, tudom, én vagyok a hibás. De most inkább azon kéne tanakodni, hogy merre keressük?

-         Végre egy jó ötlet, tőled. – mosolygott Saphira

-         Szerintem Uru’baen környékén kezdjük. Ott találkoztunk utoljára.

-         Igen, de ha Galbatorix rájön, hamar elkap minket. Túl kockázatos.

-         Ez is igaz, de van jobb ötleted?

-         Arya. Biztos nem véletlenül akart velünk jönni. Rendben. De ha neki sincs ötlete, Uru’baennél kezünk. Jó?

-         Igen.

Lefeküdtek aludni, hogy kipihenjék az elmúlt napok fáradalmait. Azzal a tudattal hajtották álomra fejüket, hogy még sokáig nem fognak ilyen puha fekhelyen aludni.