- Mama, jössz játszani? – kukkantott be a barna hajú kislány a szobába.

- Mama…? – nézett körül, keresve az anyját.

Hiszen még ő mondta tegnap este, hogy reggelre, mire felébred, itt lesz, és majd újra játszanak. A kislány csalódottan sóhajtott, mikor meghallotta az ajtó csapódását.

Hamarosan egy megviselt ruhájú nő lépett be, aki egy csomagot szorongatott.

- Mama! Mi az nálad? Mi történt a ruháddal? – kérdezte a lányka.

- Majd később, Leia drágám…Most menj ki egy kicsit…- noszogatta a nő a lányt.

Leia kiment, de amikor visszafordult, hogy bezárja az ajtót, azt látta, hogy anyja valami ezüstösen fénylőt rak az egyik kis faládájukba, és szorosan lezárja azt. Leült a konyhában.

Hamarosan anyja is megjelent.

- Drágám, arról a csomagról soha senkinek nem szabad beszélned…Megértetted?

- Igen, mama.

- Akkor jó…Ki akar játszani egy kicsit?

- Én! – ugrándozott a kislány.

Anyja kissé szomorkásan mosolygott, majd játszani kezdett vele…Szórakozzanak, amíg megtehetik…

Nehéz idők jöttek a családra…Mivel Leia apja már korábban meghalt, anyja egyedül tartotta el mindkettejüket. A király egyre több adót vetet ki az emberekre, a vardeneket használva okként. Az első néhány évben még járkáltak emberek, akik egy ezüstös követ kerestek, ami állítólag nagyon értékes volt, de meg nem találták…

És teltek az évek…Nehézkesen, hiszen küzdeni kellett a megélhetésért, de teltek...

Egy fiatal lány ült a megkopott széken, és kifelé kémlelt…Várt valakit…Szép arcán az aggodalom szülte ráncok ültek, miközben a kinti sötétséget bámulta, mintha az választ adna…Vagy inkább a keresett személyt…

Nemsokára egy árny jelent meg az ajtóban, ami kivágódott, és egy idősödő nő lépett, bár inkább esett be rajta.

- Anya, mi történt? – kérdezte a lány, és az asszony segítségére sietett.

- Az…ajtót…csukd be…- hörögte a nő, mire a lány engedelmeskedett.

- Mi történt…? – kérdezte újra.

- Hol voltál? Azt hittem, bajod esett…

- Nincs bajom…- fülelt kifelé a nő.

A lány is így tett. Majd mindketten páncélos lábak dobogását hallották meg…De, míg a lány nem reagált, a nő elsápadt.

- Leia, hozd ide a ládát.

- A ládát…? – kerekedtek ki a lány szemei.

- Igen…Siess!

Leia kifordult a konyhából, és hamarosan meg is jelent, kezében a ládával.

- Most figyelj rám…- húzta közel magához az anyja – El kell menekülnöd…A ládát magaddal kell vinned, de nem mutathatod meg senkinek…Kinyitni nem tudod, mert varázslattal zártam be, de ne is próbáld…El kell vinned innen…messzire…

- E…Elvinnem? – hebegte a lány, rémülten nézve az anyját.

- Igen…Nagyon értékes dolog van benne…Értékes…A király keresi, de nem kaparinthatja meg…A vardenekhez kell vinned…Surdába…

- Surdába?! – nézte döbbenten anyját Leia.

Ekkor páncélos kezek kezdtek dörömbölni az ajtón, majd mikor senki sem nyitotta ki, nekikezdtek az ajtó betörésének.

- Siess! – lökte lányát a hátsó bejárat felé a nő.

- De veled mi lesz…?

- Ne aggódj miattam, siess! – válaszolt a nő, majd elmosolyodott.

- Sajnálom, hogy ilyen születésnapod lett, kicsim…Azért boldog 16. születésnapot…- suttogta, miközben könnyei csorogtak.

- Köszönöm…- súgta vissza Leia, majd kirohant a hátsó ajtón, amit még nem fedeztek fel a katonák.

Szerencséje volt, hogy ismerte az utat, mert nem sokat látott belőle a könnyei miatt…