Leia fáradtan ült le az ágyára. Már hetek óta Ellesmérában volt, ahol Oromis és Glaedr képezte, Eragonnal együtt. Ez a nap is fárasztó volt. Reggel vívni ment, ahol persze megint kikapott a tündétől, akivel vívott, utána pedig a két mester tanította, Isabellával együtt.

Kopogtak.

- Tessék! – szólt ki.

Eragon lépett be.

- Szia. Elég letört voltál ma…is. Meg amióta itt vagyunk.

- Ja…csak kicsit rossz kedvem van…- mosolygott szomorkásan a lány.

- Murtagh miatt aggódsz? – kérdezett rá a fiú.

Leia bólintott.

- Ha van esze, még nem ment vissza…- próbálta jobbra lefesteni a képet Eragon.

- És szerinted van? – kérdezett vissza Leia.

Az ifjú megdöbbent a lány keserű hangján.

- Van, szerintem még mindig az erdőben bujkálnak…- próbálkozott.

- De meddig…? – sóhajtott fel a lány.

- Vele kellett volna maradnom…- motyogta.

- Nem! Akkor már Galbatorix foglyai lennétek! – kiáltott fel Eragon

- De legalább vele lennék! – válaszolt Leia.

Csend ereszkedett közéjük. Eragon tudta, a lány rettenetesen szenvedhet. Leia csak nézett maga elé, igyekezett nem sírni, ami mostanában nem sikerült neki, és sokszor aludt el úgy, hogy Isabella próbálta megnyugtatni, míg ő telesírta könnyekkel a párnáját.

- Ne haragudj, meg sem kérdeztem, miért jöttél…- erőltetett mosolyt arcára.

- Arra gondoltam, szívesen sétálnál egyet a városban…De így már nem biztos, hogy jó ötlet…

- De, az, szívesen megyek…megyünk…

Eragon bólintott, így hamarosan már négyesben járták az utcákat.

- Nagyon jól haladsz…Jobban, mint ahogy én haladtam…- dicsérte a lányt a fiú.

- Köszi…Bár néha legszívesebben feladnám…- mosolygott Leia.

- Hidd el, néha én is…- mosolygott Eragon is.

Eközben, mérföldekre onnan, Murtagh épp leszállt Tövissel.

- Meddig fogunk még bujkálni?

- Miért? Szívesebben mennél Galbatorixhoz?

- Nem. Csak amíg bujkálunk, nem nagyon vadászhatok, és már éhes vagyok.

- Menj csak el…

- Rendben. Sietek.

Murtagh figyelte, ahogy Tövis lassan eltűnik a távolban, majd neki állt tábort verni. Már hetek óta bujkáltak. Úgy gondolta, nem mennek addig vissza, amíg nem muszáj…

Ekkor azonban katonák jelentek meg mindenhonnan. Körbevették a Lovast, majd megjelent közöttük az Árny.

- Hol van a lány és a sárkánya? – sziszegte.

- Nem tudom, miről beszélsz.

- Ó…nem tudod…? – gúnyolódott az Árny.

Ekkor robbant be a képbe Tövis, aki a katonák szagát érezve azonnal visszafordult. Őt is körül vették.

- Velünk jöttök…Az Uralkodó kíváncsi, miért nem tudjátok, merre vannak a foglyok, akik veletek szöktek el.

Nem ellenkeztek, hagyták, hogy az Árny elvezesse őket, de nem vették észre, hogy egy kíváncsi szempár figyelte őket. A szempár gazdája leugrott a fáról, majd lassan elügetett.

Lassan lement a nap. Eragon, Leia, Saphira és Isabella az erdőben bóklásztak.

Hirtelen egy kis, kócos gyerek lépett eléjük.

- Üdvözlünk Maud. – köszöntötte Eragon.

- Érdekes dolgokat láttam ma…

- Milyen…- kezdte Leia, de inkább gondolatban folytatta.

- Milyen érdekes dolgokat?

- Nem fogtok örülni nekik…

- Nem baj. Mondd csak…- bíztatta Eragon és Saphira a váltott macskát.

- Murtaghot elkapta az Árny. Leia és Isabella hollétéről faggatózott, de ők letagadták, hogy tudják, merre vagytok…Aztán elvezették őket…

Leia pillanatok alatt elsápadt. Ha Galbatorix róla és Isabelláról akar tudni, meg fogja kínozni Murtaghot és Tövist.

- Mondtam, hogy nem fogtok örülni…- mondta Maud, majd elment.

Nagy csendben mentek vissza. Már majdnem a Leiáék szállásánál voltak, mikor odalépett melléjük Arya.

Egy félreeső hely felé intett, és ők követték.

- Megvan a módszer, amivel fel lehet oldozni Murtaghot és Tövist az átok alól. – szólalt meg Atya.

- Akkor kihozhatjuk őket! – lelkendezett Leia.

- És akkor már az utolsó tojást is…- tette hozzá Isabella és Saphira.

- Még nem. – hűtötte le őket Arya.

- A képzésetek nem teljes. A tied sem, Eragon, Lieáé pedig annyira sem…Felkészületlenül pedig nem mehettek oda.

Leia nehézkesen bólintott, hiszen tudta, a tündének igaza van.

- Beszéltem Oromis és Glaedr mesterrel. Holnaptól intenzívebb képzést kaptok, amiben erre is felkészítenek…- fejezte be Arya, majd elköszönt és elment.

Eragon hosszan nézett utána, míg szembe nem találta magát Leia kuncogó arcával.

- Mi van?!

- Semmi-semmi. – mosolygott a lány, majd Isabellával végre felmentek a szállásukra.

Másnap kezdetét vette az intenzív képzés. Ez sokkal nehezebb volt, mint amit eddig tanultak, főleg Leia és Isabella számára, akik még az összes alapismeretet sem szerezték meg, amik Eragon és Saphira birtokában voltak már, így nekik még azt is tanulniuk kellett.

De, dacára az intenzív képzésnek, két hónap telt el, mire Oromis és Glaedr kijelentették, eleget tudnak a küldetéshez.

- A vardenek lázadást akarnak szítani Uru’baenben…- szólalt meg Eragon.

A mellette eddig hangtalanul sétáló Leia most bólintott.

- Tudom. Addig besurranhatunk.

Most Eragon bólintott szótlanul. Mindkettejük fejében a hamarosan eljövő nagy próbatétel körül forgott minden. Saphira és Isabella a levegőben szállva követték őket, majd hamarosan Eragonék leváltak, és nemsokára Leiáék is elértek a szállásukra, ahol végre álomra hajthatták fejüket.

Másnap reggel Leia szinte kipattant az ágyból, majd miután Isabellát is felrázta, gyorsan indult a találkozási pont felé, ahol Eragon, Saphira és Arya várta.

- Végre…Azt hittem itt maradsz…- köszöntötte a fiú.

- Elaludtam, elnézést…- magyarázkodott Leia.

- Akkor indulunk? – nézett körbe.

Arya és Eragon bólintott, Isabella és Saphira pedig hangos bömböléssel adták tudtukra, egyetértenek.

Arya felült Eragon mögé, Leia pedig Isabellára kapaszkodott fel, majd mindketten elindultak. Tünde tekintetek ezrei követték végig a két sárkány útját, ahogy lassan belevesztek a távolba…