2. fejezet

A következő napok, sőt hónapok ugyanígy teltek, gyakorlatok és órákig tartó beszélgetések Saphira és Eragon között. Egy nap azonban, végre történt is valami érdekes:

Mikor megérkeztek mesterük házához, Oromis ezt mondta:

-Tőlem már nem tudtok mit tanulni, a rejtőzködésről, menjetek hát, és szabadítsátok ki a 3. tojást Galbatorix kezéből. Viszont arra kérlek titeket, hogy utána gyertek vissza. Még nem vagytok teljesen felkészülve egy ilyen próbára, de már nincs semmi, ami itt tarthatna benneteket. Ezért csak ennyit mondok: Legyetek bölcsek, bátrak, de ne kapkodjatok! Mielőtt azonban utatokra engedlek titeket, hagy mutassak be valakit…

Ekkor egy gyönyörű tündelány lépett elő a sűrű erdőből. Csillogó vörös haja kendőként takarta vállát és arcvonásai is nemesek voltak. Büszke volt a tartása, de gyönyörű szemében ijedtség tükröződött. Majdnem olyan, mint Arya, sőt – gondolta Eragon.

-         Ő Lina – mondta Oromis. – A legkalandvágyóbb tünde, akivel valaha is találkoztam. Könyörgött nekem, hogy őt is küldjem veletek. Tehát szeretném, ha elvinnétek magatokkal, sok mindenben segíthet.

Na ezt már nem! – gondolta Saphira

Megint féltékeny vagy?! – mosolygott Eragon.

Én ugyan nem! De nincs kedvem, egy tündelánnyal utazgatni a hátamon!

Oromis nyilván megértette, mit gondolt Saphira, majd hozzátette:

-         Ne aggódj Saphira, Lina nem egy egyszerű tünde… – ekkor elhallgatott, mert a levegő megremegett, szárnyak suhogása hallatszott, majd egy hatalmasat dobbant Eragon lába alatt a talaj, aki ettől majdnem hanyatt esett. Hangos szárnycsapásokkal leszállt előtte egy ifjú sárkány. –Eragon nagyot nézett -Gyönyörű lila pikkelyei, olyanok voltak, mint a legfényesebb ametiszt. Félelmetesnek tűnt erős testalkatával, de szemében a gyermekkor pajkossága izzott.

Ez nem lehet igaz – gondolták egyszerre.

Az én nevem Bola. Ő Lina, az én Lovasom. Megtiszteltetés számomra, hogy találkozhatom veletek, már sokat hallottam felőletek. – mondta kissé reszkető, de határozott hangon a fiatal sárkány.

-         Hát jó, jöjjenek. Szerintem Saphira is örülni fog egy útitársnak. – válaszolt Eragon. Ekkor egy halk morgás hallatszott Eragon háta mögül, de a Lovas úgy tett, mint aki észre se vette.

-         Köszönöm Árnyékölő Eragon! És neked is Saphira! – Lina majdnem elsírta magát örömében, amit Eragon nem igazán értett. Miért olyan nagy élmény egy ilyen szép lánynak, hogy az életét kockáztassa?

-         Mikor szándékoztok indulni? – törte meg a csendet Oromis.

-         Nekem nincs sok dolgom, csak el kell búcsúznom a családomtól, azután indulhatunk

-         Megvárunk. – felelte Eragon

Minnél hamarabb, annál jobb! – tette hozzá csípős udvariassággal Saphira.

Egyetértek. – felelte Bola.

Miután Lina és Bola elment, Saphira és Eragon búcsútt vett Oromistól és Glaedr-tól.

-         Hidd el Eragon, Lina tényleg sokat fog segíteni. Nagyon különleges lány – mondta Oromis.

-         Saphira! Te is legyél kedves Bolával. Elhiszem, hogy nem örülsz neki, de ne tekints rá vetélytársként, mert ő barát! – fűzte hozzá Glaedr.

-         Értettük mester. – válaszolták az ifjak. Majd elindultak a Du Weldenvarden sötét fái felé.

Néhány perc múlva el is tűntek a zöld tengerben, csupán a madarak trillázó hangját

lehetett hallani. Miközben az erdőben baktattak, egyikük se szólt semmit. Eragon még mindig maga alatt volt a csodálkozástól. Egy új Lovas! Egy új sárkány! Lina szépsége! Ilyen gondolatok kavarogtak a fejében.

Eközben Saphira azon töprengett, hogy miként fogják megmenteni testvérét Uru’baen-ből. No meg persze egy kicsit féltékeny is volt Bolára. Tudta, hogy csak segíteni szeretnének, de nem volt kedve a társasághoz.