Leia csendesen figyelte Uru’baen forgatagát, ahogy egy viszonylag normális fogadóhoz igyekeztek. A sárkányokat kint hagyták, messze a várostól. Mikor végre már a fogadó egyik szobájában ültek, mindhárman levették a rongyos köpenyt, amit álruhaként hoztak.

- Már csak azt kell kitalálnunk, hogy jutunk be…És reménykedünk, hogy Murtagh és Tövis még itt van…- harapta el a mondatot Eragon.

Nem akarta hozzá tenni, hogy reménykedjenek, hogy még élnek.

- A lázadás alatt a cselédajtón bemehetünk…- vetette fel Leia.

- Tudod, hol van? – kérdezett közbe Arya.

- Persze, – mosolyodott el szomorkásan a lány – anyám bent dolgozott a palotában, és sokszor én is elkísértem.

- Akkor ez megvan. A lázadás holnap lesz. Bemegyünk…- kezdte Eragon, de Arya közbevágott.

- És kettéválunk. – szúrta közbe a tünde.

- Ketten kiszabadítják Murtaghot és Tövist, egy megy a tojásért. – javasolta Eragon.

- Én Murtaghoz megyek. – jelentette ki Leia.

- Akkor én megyek a tojásért. Eragon elkísér Murtaghoz. – fejezte be Arya.

- És ha kijutottunk, elmenekülünk a sárkányokkal. – folytatta Leia.

Mikor a másik kettő bólintott, Eragon és Leia közölték a megbeszélés eredményét Saphirával és Isabellával.

Utána ettek valamit, immár mindhárman kihagyták a húst, majd nyugovóra tértek.

Másnap reggel fellobbantak a lázadás tüzei, így nemsokára fejetlenség uralkodott az egész városban. Még vártak egy kicsit, majd a rongyos köpenyek alatt páncélba öltözve indultak el. A cselédajtót nem őrizték, így hamar bejutottak, a börtönökig pedig kihalt, a cselédek által használt folyosókon jutottak el.

A börtönök előtt még voltak őrök, de ezek, hála Eragon és Arya varázslatainak, hamar elcsendesedtek. A tünde itt levált, és elindult arra, amerre a tojást sejtette. Előtte még visszaszólt.

- Ne várjatok rám! Majd utánatok megyek…

Eragon ellenkezni akart, de Leia lepisszegte. Már mindketten tudták, egy tündét soha semmiről nem lehet lebeszélni.

Ezután a börtön legvégébe siettek, majd varázslattal kinyitották az ajtót. Bent erős láncok fogságában találták meg Tövist, amelyeken varázslat okozta védelem állt, s így csak varázslattal lehetett őket leszedni. Eragon neki is látott, míg Leia a következő, szintén lezárt szobába sietett.

Ott, a falra láncolva találta szerelmét, aki az ajtó nyitására rögtön felkapta a fejét.

Tekintetük összekapcsolódott, majd a lány odarohant a fiúhoz, és a láncokon keresztül átölelte. Látta, Murtaghnak rengeteg kínzást kellett elviselnie, hiszen bőrét szinte mindenhol sebek tépték fel, nem egyet varázslat okozott.

- Leia…- nyögte a fiú, de a lány belefojtotta a szót.

- Mindjárt kiszedlek innen, aztán begyógyítom a sebeidet, aztán elmegyünk…- mondta, s rögtön varázsolni kezdett, nem törődve Murtagh tekintetével.

- Leia…- nyögte újra a fiú, mire a lány arra fordult, amerre ő is nézett, és elakadt a lélegzete.

A nyitott ajtón keresztül jól látható volt, hogy Tövis már szabad, de a lány inkább Eragont nézte…Illetve azt, akivel szembe állt.

Egy Árny volt az, az, aki őket is elraboltatta.

- Nincs hova mennetek…Nemsokára az Uralkodó személyesen fogad titeket, ezért azt ajánlom, adjátok meg magatokat…- mondta nyájasan az Árny.

Leia még egy pillanatig nézte, majd újra Murtagh láncait kezdte leszedni, míg kint Eragon harcolni kezdett az Árnnyal.

A lány nemsokára sikerrel járt, s a fiú sebeit is sikerült valamilyen mennyiségben begyógyítania. Ekkor jelzett Eragonnak, aki az Árnyat a sarokba kényszerítette, szabad utat biztosítva nekik, majd ő is futásnak eredt, Tövis után.

Csak addig álltak meg, hogy Murtaghot, akinek elég nehezen ment a mozgás, felültessék Tövisre, és megvárják, míg a sárkány a levegőbe emelkedik, és eltűnik a város határa felé.

A nagy harcban nem sok embernek tűnt fel a távolodó sárkány, sem a két, rongyos ruhás ember, akik mint a legtöbb menekülő falusi, a kapukon keresztül rohantak ki.

Mikorra elértek a találkozóhelyre, messze a várostól, beesteledett, és Eragonnal szemben, aki jobban bírta a folytonos futást, Leia eléggé elfáradt, de ahogy meglátta a Tövisről lekászálódó Murtaghot, rögtön a nyakába ugrott, persze vigyázva a fiú még nem begyógyult sebeire.

Eragon és Saphira csak nézték őket, majd a fiú begyógyította Murtagh és Tövis megmaradt sebeit.

- Ez megvan…- sóhajtott Eragon.

- Nem egészen! – szólt közbe egy hideg, kegyetlen hang.

Odanéztek. Az Árny állt ott, kezében a kardjával és egy amulettel. Az amulettet Eragon és Murtagh elé hajította, így azok, amikor az egyedül maradt Leia és Isabella felé akartak menni, sárkányaikkal együtt visszaütődtek egy energiamezőtől, amit az amulett bocsátott ki magából.

- A legjobb stratégia…Kapd el a leggyengébbet, és hamarosan mind a markodban lesz…- vicsorgott az Árny, és elindult a lány felé.

Isabella ugrott volna neki, de ő a földhöz szegezte a sárkányt egy varázslattal, majd nekirontott Leiának. A lány az elején még egész jól védte a csapásokat, de az Árny természetes fölénye lassan felmorzsolta az erejét, és egyre nehezebben hárított.

Murtagh és Eragon tehetetlenül figyelték a küzdelmet, miközben erősebbnél erősebb varázslatokkal próbálták lerombolni a mezőt, míg Saphira és Tövis folyamatosan tűzcsóvákat fújtak rá, de sikerrel egyikük sem járt.

Az Árny végül kiütötte Leia kezéből a kardot, és lecsapni készült…

Isabella tehetetlenül nézte, hogy sújt le a rémség Lovasára. Kitátotta száját, és kétségbeesett ordítást hallatott….Azonban nem csak a hang jelent meg…

Az Árny épp lecsapott volna, mikor érezte, hogy valami égetően forró fut végig a köpenyén, majd mindent elborított a tűz…

Leia csak nézte, hogy fúj sárkánya vöröses-sárgás lángcsóvát ellenfelére, s az hogy igyekszik elfojtani a tüzet, majd a következő pillanatban felkapta kardját, és a lángokon keresztül szíven szúrta a lényt, aki egy vérfagyasztó halálsikoly kíséretében eltűnt erről a világról.

Arya épp ekkor érkezett meg, még láthatta a lángoló Árny végzetét. Az amulett elporladt, és a varázs Isabelláról is elmúlt, így a sárkány végre Lovasa közelébe férkőzhetett.

Eragon és Murtagh is a lányhoz rohant, aki kimerülten ült, vagy inkább roskadt le a földre.

- Jól vagy? – kérdezgette Murtagh vagy háromszor.

- Igen…- válaszolt a lány minden kérdésre, majd hagyta, hogy a fiú szótlanul a karjaiba zárja.

Eragon Aryára pillantott, aki megmutatta neki a smaragdzöld követ, amit eddig a köpenyében rejtegetett. A fiú rámosolygott, és a lány viszonozta a mosolyt.

- Mennünk kell…- szólalt meg Eragon, szavaival szétugrasztva Leiát és Murtaghot.

Azok csak bólintottak, majd mindketten felpattantak a maguk sárkányára…Arya Eragon mögé ült, és átkarolta a fiú derekát, amitől a Lovas arca enyhén vöröses árnyalatba váltott.

Végül mindannyian elindultak Ellesméra irányába, persze vigyázva, nehogy meglássák őket…